|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 21 találat | lapozás: 1-21 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Tompos Opra Ágota 1999. szeptember 11.A kolozsvári származású művészeti menedzser, Tamás Gábor szervezésében nagyszabású erdélyi képzőművészeti tárlat nyílik szeptember 12-én a stockholmi Magyar Házban. Az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület /Stockholm/ és a Lencse Tibor Baráti Társaság védnökségével rendezett tárlaton Balla Tibor, Bartos József, Bene József, Bokor Ernő, Brugos Gyula, Dániel Éva, Debreczeni László, Essig Kacsó Klára, Gáll Ferenc, Imecs László, Kocsis Emese Ildikó, Kós Károly, Kovács Károly, Miklós József, Miklóssy Gábor, Molnár Bertalan, Nagy Imre, Paulovics László, Starmüller Géza, Gy. Szabó Béla, Szolnay Sándor és Tompos Opra Ágota munkái láthatók. /Erdélyi képzőművészek kiállítása Svédországban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 11./1999. szeptember 30.A kolozsvári származású lelkes művészeti szervező, Tamás György jóvoltából mondhatni kitárult a világ a magyar képzőművészek és elsősorban az erdélyiek számára. Legutóbb szeptember 12-én nyílt huszonkét magyar képzőművész, Balla Tibor, Bartos József, Bene József, Bokor Ernő, Brugós Gyula, Dániel Éva, Debreczeni László, Essig Kacsó Klára, Gáll Ferenc, Imecs László, Kocsis Emese Ildikó, Kós Károly, Kovács Károly, Miklós József, Miklóssy Gábor, Molnár Bertalan, Nagy Imre, Paulovics László, Starmüller Géza, Gy. Szabó Béla, Szolnay Sándor és Tompos Opra Ágota alkotásaiból kiállítás a Tamás György vezette EMKES és a Mihály Ferenc vezette Lencse Tibor Baráti Társaság szervezésében. A Svédországban rendezett tárlatok sajátossága a demokratikus jelleg. Tamás György gyakran látogat haza Kolozsvárra és szoros kapcsolatot tart az itteni művészekkel. /Magyar képzőművészeti kiállítás Stockholmban. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 30./2002. szeptember 7.A Zsoboki Művésztáborban készült alkotások színe-java látható Kolozsváron, a Korunk Galériában. A tárlatot rendező Kántor Lajos elmondta: élvezetet jelentett számára olyan jeles művészek alkotásai közül válogatni, mint Balázs Imre, Kádár F. Tibor, Szabó Vilmos, Veress Pál, Soó Zöld Margit, Lészai Bordy Margit, Tompos Opra Ágota, Forró Ágnes, Gonda Zoltán és Simó Enikő. A szervezők egy multifunkcionális, a helyi építészeti stílushoz igazodó alkotóház felépítését tervezik Zsobokon. A telket megvásárolták, a tervrajz is elkészült, most már csak a megfelelő anyagi támogatás szükséges ahhoz, hogy a művésztábor vendégei még kényelmesebb otthonra találjanak. A tábor szervezői visszahódítottak egy szinte elveszett falut. Élővé, pezsgővé varázsolták, bevonták a kulturális vérkeringésbe. S ebben a Molnár lelkészházaspárnak is nagyon jelentős szerepe van. /(-th): Zsobok - művészi átlényegítésben. = Szabadság (Kolozsvár), szept. 7./2002. október 15.Magyar képzőművészek alkotásaiból nyílik kiállítás október 17-én Stockholmban. A Tamás György szervezte tárlaton húsz ismert erdélyi vagy zömében erdélyi gyökerekkel rendelkező művész, Aranyossy György, Bardócz Lajos, Bartos József, Damó István, Dániel Éva, Dudás Gyula, Essig Kacsó Klára, Gaál András, Imecs László, Kovács Éva, Leiter Artúr, Laczkó Aranka, Molnár Bertalan, Paulovics László, Petkes József, Sarkady Antal, Tolnay Tibor, Tompos Opra Ágota, Varduca Azaduhi és Veress Pál festményei és grafikái tekinthetők meg. A megnyitón bevezetőt mond Palotai Mária. Novemberben ugyanitt kisplasztikákból és szobrokból rendez kiállítást az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület - Stockholm csoportosulást képviselő Tamás György. /N. J.: Magyar munkák svéd környezetben. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 15./2003. június 28.Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában megnyílt Tompos Opra Ágota kiállítása. Tompos Opra Ágota az utóbbi évtizedben a figuratívtól a dekoratív absztrakt felé tett határozott lépéseket. Ebben a szellemben fogantak 2001-es kolozsvári kiállításán bemutatott képei is. Tompos Opra Ágota élénk és derűs színvilágánál a meghatározó hangulati elem a felszabadult derű. /Németh Júlia: Tompos Opra Ágota kiállítása a Gy. Szabó Béla Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 28./2004. június 15.Jún. 13-án Kolozsváron a Pata utca 195. szám alatti Fehér Galériában, az Újalsóvárosi Egyházkerület templomában és kiállítótermében megnyílt Lészai Bordy Margit és Tompos Opra Ágota festészeti tárlata. Németh Júlia műkritikus elemezte a bemutatott munkákat. /(h): Fehér Galéria. Megnyílt Lészai Bordy Margit és Tompos Opra Ágota festészeti tárlata. = Szabadság (Kolozsvár), jún. 15./2005. május 17.Tamás György műgyűjtő fáradhatatlanul rendezi a kiállításokat, csoportost vagy egyénit, kiadványokban népszerűsíti az egyetemes magyar képzőművészeti munkákat, elsősorban Stockholmban, az Egyetemes Magyar Képzőművészeti Egyesület Stockholmon – az EMKES-en keresztül. Ennek az egyesületnek a célja, amint a hasonló című könyv első fejezetében a négy szerző, Gergely Tamás, Stockholm, Takács Gábor, Kolozsvár, Takács Gábor, Szentendre és Tar Károly, Lund, kifejti, a magyar képzőművészet támogatása és népszerűsítése, ezen belül kiemelten az erdélyi szerzőké és munkáiké. Most rendezi a második nagyszabású képzőművészeti tárlatot Tamás György műgyűjtő. Mind a március 17-i, első, mind a mostani, második, május 26-án megnyíló kiállítás, az EMKES 10. jubileumának szentelt rendezvény bemutatja a magyar képzőművészeket Kolozsvártól Amerikáig, Nagybányától Párizsig. A Kolozsvárról elszármazott mecénás szervezte márciusi kiállításon kiváltságos helyet kapnak kolozsvári képzőművészek: Essig Klára, Imecs László, Macskássy József, Miklóssy Gábor, Tompos Opra Ágota, Starmüller Géza, Gy. Szabó Béla, Szolnay Sándor, Takács Gábor, Tóth István. Közülük ugyan sokan már elhunytak. A felsoroltakon kívül több mint 25 magyar képzőművész munkáját mutatták be. A május 26-án Stockholmban, az Idős Magyarok Klubjában (Senior Klub) nyíló kiállításon 38 képzőművész szerepel 59 munkával. Ezen a kiállításon zömmel szobrászok, keramikusok szerepelnek, de festők és grafikusok is. Az alkotók egyharmada „kincses Kolozsvárt” képviseli. /Tatár Zoltán: Magyar képzőművészeti tavasz Stockholmban. = Erdélyi Napló (Kolozsvár), máj. 17./2005. október 24.A Reményik Sándor Alapítvány október 21-én immár hetedik alkalommal szervezte meg a költő emlékének szentelt ünnepséget. Vándorrendezvényként az ünnepséget megrendezték már Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Debrecenben, Pécsen stb., idén Szeged városa fogadta be, a Százszorszép Gyermekház bonyolította le az emléknapot. Az egész napot felölelő rendezvény szavalóversennyel indult, amelyen kolozsvári, székelyudvarhelyi és szegedi diákok vettek részt. Délután került sor a konferenciára, illetve az ünnepi műsorral egybekötött díjkiosztó gálára. A gálaműsor nyitányaként a zsoboki művésztábor alkotóinak munkáiból összeállított tárlatot mutatták be, a kiállítók közül Essig K. Klára, L. Bordy Margit, Tompos O. Ágota személyesen is jelen voltak. A megnyitón Kántor Lajos irodalomtörténész elmondta: hagyomány, hogy kiállítás kísérje a Reményik emlékünnepséget. A Szegedi Szimfonikus Zenekar kolozsvári származású zenészei, Kosztándi István és Zimán János hegedűművészek Bartók Béla két hegedűre írt műveiből szólaltattak meg a gálaműsor kezdetén és végén. Színvonalas irodalomtörténeti előadások hangzottak el az emlékünnepség gerincét képező konferencián: Vallasek Júlia, Pomogáts Béla, Kántor Lajos és Dávid Gyula előadásai Reményik költészetének különböző vetületeit, lehetséges értelmezési módjait vetették fel. A verscsokor az első díjas Pál Emőke székelyudvarhelyi tanuló szavalatával zárult. Hagyományosan évente átnyújtják az alapítvány Reményik Sándor-díját, amelyet idén Ilia Mihály érdemelt ki. Pomogáts Béla laudációjában elmondta: Ilia Mihály nagyon sokat tett az erdélyi irodalomért, több síkon: irodalomtörténeti tanulmányaiban értékelte, a szegedi bölcsésztudományi egyetem egyik legnépszerűbb professzoraként számos nemzedéket vezetett közel a XX. századi magyar irodalomhoz. Ilia Mihály „a mai idők Kazinczyja”, a mai magyar irodalom jeles képviselőivel folytatott levelezésének anyaga felbecsülhetetlen irodalomtörténeti érték – fogalmazott Pomogáts Béla. /Farkas Imola: „Egy lángot adok, ápold, add tovább”. VII. Reményik Sándor emlékünnepség, ezúttal Szegeden. = Szabadság (Kolozsvár), okt. 24./2005. december 12.December 10-én Kolozsváron, a főtéri Gy. Szabó Béla Galériában megnyílt Tompos Opra Ágota gyűjteményes tárlata. A kolozsvári, de évtizedekig Csíkszeredában élő és alkotó Tompos Opra Ágota visszatért szülővárosába, festészete új elemekkel gazdagodott. A tárlat látványos – vélte Józsa T. István esztéta – eksztázis, álom, látomás együttese, egyfajta szürrealista játék. A Pata utcai református templom Fehér Galériája a vasgárdisták áldozataként 1944-ben, nagyon fiatalon elhunyt Olajos István pasztelljeinek nyújt otthont. /(-eth): Posztmodern életérzések. = Szabadság (Kolozsvár), dec. 12./2006. január 4.Tompos Opra Ágota festményeit színes, kavargó, különösen látványos képvilágnak nevezte Józsa István, akinél a szürrealista magatartás alkotó magatartásának legfőbb ismérve. Verseket is ír, árulta el a művésznő, azokat a szövegeket gondolattárként használja. /Józsa István: A szellem világossága. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 4./2006. február 14.Stockholmban január 18-án rangos, magyar képzőművészeti kiállítás nyílt meg. Tamás György, az ismert műgyűjtő és felesége Tamás Mária, Stockholm belvárosában magyar képzőművészek munkáiból rendezett nagy sikerű kiállítást. A bemutatkozó művészek közül a legnagyobb sikere Tompos Opra Ágota, kolozsvári művész Phoenixmadár című festményének volt. A kiállítás anyaga zömmel erdélyi alkotók munkáiból állt össze, de más magyarlakta vidékek, városok képzőművészeinek alkotása is szerepelt. Erdélyi kiállítók: Benczédi Sándor – Kolozsvár, Bokor Ernő – Kolozsvár, Dudás Gyula – Nagybánya, Cs. Erdős Tibor – Kolozsvár, Fekete Pál – Marosvásárhely, Ferenczy Béla – Nagyvárad, Gaál András – Csíkszereda, Imecs László – Kolozsvár, Incze István – Marosvásárhely, Incze István Botond – Marosvásárhely, Molnos Zoltán – Székelyudvarhely, Nagy Melinda – Csíkszereda, Németh G. Katalin – Sepsiszentgyörgy, Takács Gábor – Kolozsvár, Tompos Opra Ágota – Kolozsvár, Tolnay Tibor – Nagyvárad, Vass Csaba – Tasnád, Vassy Erzsébet – Nagyvárad, Veress Endre – Kolozsvár, Wéber Mária – Kolozsvár, Zoltán Katalin – Kolozsvár. A Tamás család ősszel is rendez kiállítást. /Tatár Zoltán: A „Phoenixmadár” szárnyalása Stockholmban. = Szabadság (Kolozsvár), febr. 14./2006. február 20.A 44 éves Molnos Zoltán székelyudvarhelyi szürrealista festő rendszeresen három helyen állít ki, Székelyudvarhelyen, Bukarestben és Stockholmban. Molnos idén is meghívást kapott a svéd Képzőművészeti Egyesülettől egy januári, stockholmi tárlatra. A svéd–magyar énekes, Tamás Gábor bátyja, György a svédországi egyetemes magyar képzőművészeket bemutató egyesületnek a lelke. A svéd közönség kedvenc januári magyar alkotása a Csíkszeredában élő, kolozsvári születésű Tompos Opra Ágota Főnixmadár című festménye lett. /Máthé László Ferenc: Hazai szürreál Stockholmban. = Udvarhelyi Híradó (Székelyudvarhely), febr. 20./2006. július 22.A tizenegyedik évébe lépett zsoboki alkotótábor július 17-i nyílt meg. Az idén is húsz képzőművésznek kéthetes ellátást, ideális munkafeltételeket biztosító, Essig Klára vezette rendezvény régóta kinőtt a gyermekcipőből, vissza-visszatérő vendégként nem kisebb művészek látogatták mint a Kolozsvárról indult, de évtizedek óta külföldön élő Tóth László, Paulovics László, Bencsik József vagy Árkossy István, nem beszélve a törzsgárdáról, amelynek leghűségesebb képviselője az erdélyi hagyományokon nevelkedett, jeles akvarellista, Fodor Nagy Éva, de mellette ott van Bordy Margit, Szabó Vilmos, Tompos Opra Ágota, Gonda Zoltán, Miklós János és Simó Enikő. A művészeti irányító szerepét betöltő Banner Zoltán művészettörténész optimista tábornyitónak nevezte az ideit. Az Essig József vezette Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány égisze alatt tevékenykedő művészcsoport mintha most talált volna igazán magára. /Németh Júlia: Csak magunkban bízhatunk, de van kiben bíznunk. Ismét megnyílt a zsoboki művésztábor. = Szabadság (Kolozsvár), júl. 22./2006. augusztus 12.Gombamódra szaporodnak a művészeknek néhány napos-hetes teljes ellátást biztosító rendezvények. Egyfajta huszonegyedik századi mecenatúra ez. Az alkotók immár egyre népesebb csoportja választja majdhogynem életformájául a táborozást. Az egyik tábor a Reményik Sándor Művészstúdió Alapítvány égisze alatt működő, Molnár János teológia professzor és Molnár Jánosné református lelkipásztor támogatását élvező, Essig művészházaspár vezette Kalotaszegi Alkotótábor. A táborban tizenegy esztendő alatt több mint 400 műalkotás született, amely részben az árva és nehéz sorsú gyermekek szálláshelyéül szolgáló zsoboki Bethesda-otthon falait díszíti. A tábor művészeti irányítója Banner Zoltán. Kolozsváron, a Gy. Szabó Béla Galériában megtekinthető az idei tábor termése A tábor törzsgárdájához tartozó Fodor N. Éva, Szabó Vilmos, Bordy Margit és Tompos Opra Ágota munkásságát a kolozsvári közönség – egyéni kiállításaiknak köszönhetően – jól ismeri. A sepsiszentgyörgyi Simó Enikőnek most a kalotaszegi templomok világa állt alkotásai középpontjába: a textilművész kiruccanása a festett világba. A főszervező Essig Klára jobbára a népi építészet eszköztárából. A székelyudvarhelyi Kalló László szintén építészeti elemeket fogalmazott vízfestményébe. /Németh Júlia: Az alkotói szabadság jegyében. Táborzáró csoportos tárlata Gy. Szabó Béla Galériában. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 12./2007. május 28.Május 27-én, vasárnap Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában Tompos Opra Ágota kiállításának megnyitóján Adorjáni Dezső lelkész és a házigazda Essig Klára köszöntötte az érdeklődőket. Az Élő kövek címet viselő festészeti bemutatón Németh Júlia ismertetőjéből kitűnt, hogy a pályafutását Csíkszeredában elkezdő, alkotás szempontjából rendkívül termékeny művésznő most beérett alkotóként tért vissza szülővárosába, erőteljes hargitai ízeket hozva magával. /– b –: Tompos Opra Ágota élő kövei. = Szabadság (Kolozsvár), máj. 28./2008. október 15.Október 15-én egyszerre nyílik Csíkszeredában a Csíki Székely Múzeumban és Budapesten az Olof Palme Házban a magyar festészet napja tiszteletére rendezett ikerkiállítás. Ugyanazok a székelyföldi és budapesti művészek vesznek részt mindkét tárlaton. Székelyföldiek: Albert Levente, Bob József, Botár László, Deák Barna, Fekete Zsolt, Haller József, Keresztes Györgyi, Kiss Ármánd Zoltán, Kiss Béla, Kosztándi Jenő, Miklóssy Mária, Oláh Tibor, Péter Alpár, Schneller Mária, Siklódy Tibor, Szabó András, Szabó Árpád, Szabó H. Tünde, Szabó Zoltán, T. Várhelyi Imola, Tompos Opra Ágota, Turcza László, Ütő Gusztáv, Vinczeffy László, Vorzsák Gyula. Az ikerkiállításnak 15-én Budapesten lesz a megnyitója, Csíkszeredában pedig 28-án a záróünnepélye. /A magyar festészet napja. = Népújság (Marosvásárhely), okt. 15./2009. január 10.Németh Júlia műkritikus több évtizede figyelemmel kíséri a Kolozs megyei tárlatokat. Az éves termést bemutató mostani minden eddigit felülmúl, bizonyítva: Kolozsvár megtartotta nagy mestereinek köszönhető hírnevét, művészeti központ jellegét. A Szentegyház utcai galéria elvesztésével néhány művész, többek között Feszt László munkái idén hiányoznak. A tárlaton látható többek között Gally Katalinnak a kultikus népi faragóművészetből ihletődött munkája, Tosa Szilágyi Katalin látványos kompozíciója, Kováts Ildikó angyala, Kocsis Edit és Lini Enikő festménye, ifj. Starmüller Géza modern Piramisa. Felházi Ágnes Szubjektív táj című festménye egyfajta vallomás is. Sipos László kakasa különleges alkotás, a művész számtalan variációban megfestett szárnyasáról van szó. Szarkasztikusabb hangvétel jellemzi Kőmíves Andor alkotását, Gedeon Zoltán hangulatainak világával lep meg, Nagy Endre míves színvilágával. Ugyanígy színgazdag Dobribán Emil, Tompos Opra Ágota és Lukács Éva. A szobrász Kolozsi Tibor minden évre tartogat egy-egy meglepetést, Visszhang című bronzszobra ezt igazolja. Lőrincz Lehel szintén bronzba fogalmazza művészi elképzeléseit. Különleges hangvételű munka Gergely Zoltán Királyfeje. A grafika, kerámia és textil részleg hasonlóképpen gazdag, így Soó Zöld Margit munkája, Horváth Gyöngyvér a kollográfia műfajában csillogtatta meg tehetségét, míg Székely Géza rézkarcban jeleskedett. Táj a tájban megoldással készült Bordy Margit újszerű táj-képe, a szokásosan biztos teljesítményt nyújtotta Valovits László. Száz művész száznyolcvan alkotása tekinthető meg a hagyományos seregszemlén. /Németh Júlia: Képzőművészeti szalon a minőség jegyében. = Szabadság (Kolozsvár), jan. 10./2009. augusztus 8.Zsoboktól a vasútállomás félóra gyaloglásnyira van, a település mégis Kalotaszeg szíve-lelke, amely a maga zártságában érintetlenül megőrizte kincseit, színes népviseletét, népi építészetét, s amelynek népe vendégszeretetével, kedvességével halmozza el a távolról érkezőt – hangsúlyozta a magyarországi vendég, a pápai irodalomtanár, Katona Györgyné, Veress Zsuzsa, aki festőművész férjét kísérte el a faluban immár 14. alkalommal megrendezett képzőművészeti alkotótáborba. Az alkotótábor az Essig művészházaspár ötletéből, szervezőkészségéből született meg a tábor. Jöttek már művészek Svájcból, Ausztriából és Svédországból is. A kiállítást megnyitó tanárnő frappánsan megjegyezte: valóságos magyar–magyar csúcstalálkozó zajlott Zsobokon, hiszen a bennszülötteken kívül magyarországiak – többen Erdélyből áttelepültek – valamint, idén először, felvidékiek is tarkították a tábor összetételét, Kassáról érkezett Fecsó Yvett és Fecsó Szilárd. Kolozsvárt a leghűségesebb táborlakók Bordy Margit és Tompos Opra Ágota valamint a szervező Essig Klára képviselte. A festészeti-grafikai táborral párhuzamosan Essig József szervezőkészségének köszönhetően a fotósok is hódolhattak Zsobokon szenvedélyüknek, dokumentum- és művészfotókon, sajátos kompozíciókon örökítve meg a 2009-es állapotokat, hangulatokat. /Németh Júlia: Magyar–magyar csúcstalálkozó Zsobokon. = Szabadság (Kolozsvár), aug. 8./2013. január 29.Kolozsvári Intermezzó a Magyar Kultúra NapjánAmikor 1823. január 22-én szatmárcsekei magányában Kölcsey Ferenc befejezte a Hymnus a magyar nép zivataros századaiból című, nyolc versszakos költeményét, mintha megsejtette volna annak örök érvényűségét. Azt a rendkívüli szerepet, amit az Erkel Ferenc által 1844-ben megzenésített sorok a magyar nép életében betöltöttek. A zivataros századok ugyanis folytatódtak, s rájuk gyógyírt éppen azok a csodálatos zenébe foglalt, a balsorsból erőt merítő közösség összefogására, a harmóniára buzdító sorok nyújtottak: a néphimnusz, amit még a legkeményebb diktatúra sem tudott eltörölni. Ahhoz sem hozzátenni, sem abból elvenni nem lehet – vélte Kodály Zoltán és Illyés Gyula, amikor az ötvenes években Rákosi Mátyás új, a szocializmushoz illő himnuszt akart íratni velük, s ők mindketten, fejvesztés terhe mellett, ezt kategorikusan megtagadták. Emblematikus jelentőségű tehát január 22-e, a Himnusz születésének napja, amelynek ma 190. évfordulóját ünnepeljük, a Magyar Kultúra Napját. Ünnepeljük pedig ezzel a különböző korok és műfajok kölcsönhatásának eredményeként született kiállítással is. Ezzel a sajátos Intermezzóval, amely egybekapcsol zenét, képzőművészetet és irodalmat, s amely a 2012-es esztendőből – amikor Ferenczy Károly és Claude Debussy születésének 150., illetve Bálint Tibor születésének 80. évfordulójára emlékeztünk –, átnyúlik az új évbe. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) valamint a Kolozsvár Társaság, Székely Géza illetve Kántor Lajos szervezésében létrejött rendezvényei most egy fedél alatti közjátékként hirdetik a különböző művészeti ágak közti kapcsolatot és átjárhatóságot, egymásra gyakorolt jótékonyan gyümölcsöző hatásukat, magát a tényt, hogy a művészetek szóljanak akár a szemnek, fülnek, vagy értelemnek, egy tőről fakadnak és érzelmi megalapozottságú mindahány. A művészpedagógusok tárlatai, évente két-három alkalommal, immár hagyományosan, egy-egy kerek évforduló és meghatározott tematika köré csoportosulnak. A véletlen úgy hozta, hogy jelen esetben két homlokegyenest más kultúrkörből és művészeti ágból, jelesül a 19. század második felének magyar festészetéből és francia zenéjéből származó remekművek szolgáltak ihletforrásként művészpedagógusainknak. De bármennyire távolinak is tűnik Ferenczy Károly festészete Claude Debussy zenéjétől, mindketten az impresszionizmus bűvkörében teremtettek egyedi kolorithatásokkal pompázó alkotásokat. A színek bűvöletében eredeti színhangzataikkal és hangszíneikkel kápráztatták el közönségüket, hogy aztán egy derűs, kiegyensúlyozott klasszicizmusban teljesedjenek ki. A nagybányai művésztelep egyik alapítójaként, Ferenczy ecsetjét a táj varázslatos szín- és fényviszonyai irányítják: a plein air, a pillanat hangulatában fogant festői impressziók, a napimádat, a sajátosan vibráló fény-árnyék játékok jellemzik munkáit. A természet iránti mélységes hódolattal kutatta kora modern művészetének lehetőségeit. Akkora sikerrel, hogy egynémely munkája már-már napjaink új-figurativitását, hiperrealizmusát juttatja eszünkbe. Nem véletlen, hogy művészpedagógusainkra oly serkentően hatott mindkét, a maga területén korszakalkotónak számító művész életműve. A különféle műfajokban – festészet, grafika, szobrászat, kerámia, textil – és a legkülönfélébb, hagyományos és modern technikákkal készült munkák magukon hordozzák azt a mágikus hatást, amit a színek, fények, ritmusok e két zseniális mestere gyakorolt a ma művészeire. Az évszakok függvényében váltakozó természet a maga művészileg átlényegített konkrétumában, de töredékesen, motívumkincseiben, ritmusaiban, kifinomult harmóniáiban is, vagy éppenséggel áttételesen, az elvonatkoztatás, az általánosítás és összegzés különböző, olykor metafizikus irányultságú mélységeiben tárul fel előttünk olyan jellegzetes alkotásokban, mint többek között Antal Tövissi Anna, Ábrahám Jakab, Balogh Borbála, Bordy Margit, Essig Kacsó Klára, Forró Ágnes, Gally A. Katalin, Gedeon Zoltán, Koncz-Münich András és Judith, Kocsis Ildikó, Labancz Cismaşiu Ágnes, M. Lovász Noémi, Nagy Endre, Orbán István, Pócsai András, Sipos László, Starmüller Katalin és Géza, Székely Géza, Tompos Opra Ágota, Tudoran Klára, Valovits László, Vízi Katalin, Wanek Ferenc itt kiállított munkái. Ami pedig a Bálint Tibor írói munkássága, személyisége ihlette munkákat illeti, nos azok szintén a műfaji és stílusbeli változatosság jegyében születtek. Csupán egyvalami közös bennük: az az ihletforrásként szolgáló mindenkori útravaló, ami az írásokból sugárzik, legyenek azok tárcába foglalt pillanatképek vagy a mindennapi élet pillanatképeiből összeálló regényfolyam, színmű. S akkor itt el is indulhatunk, hogy a sánta angyalok utcaköveit róva eljussunk a Zokogó majombeli szíverősítős pihenőig, ahonnan az út már a Bábel toronyháza felé vezet. Ezt az utat pedig többek között Forró Ágnes, Horváth Gyöngyvér, Miklós János, B. Nagy Gabriella, Sipos László, Székely Géza élményszerű, lélekbevágóan látványos kalauzolásával tehetjük meg. Írott szó és képírott világ, a szavak és a képek művésze talált egymásra a konkrét illusztrációtól az elvont, színekbe fogalmazott hangulati reflexióig. S Bálint Tibor, a nagy mesélő, mindennapjaink, karaktereink egyszerűségükben nagyszerű rögzítője, immár képzőművészeink vizuális megfogalmazásában, képszerűen is ránk köszön. Ünnepeljük hát ezzel az összhangot sugalló, sajátos Intermezzóval a Magyar Kultúra, Nemzeti Himnuszunk születésének napját itt, Kolozsváron, Erdély fővárosában. NÉMETH JÚLIA Elhangzott 2013. január 22-én, Kolozsváron, a Reményik Sándor Galériában, a Magyar Kultúra Napjának ünnepi rendezvényén. Szabadság (Kolozsvár), 2013. november 5.In memoriam Gárdonyi Géza, Jékely Zoltán, Weöres SándorMűvészpedagógusok kiállítása az Apáczai Galériában Egy kép gyakorta többet ér, mint ezer szó – Arthur Brisbane amerikai újságíró száz egynéhány évvel ezelőtti mondása közismert, igazságtartalmát sem vitatjuk, most mégis ellenkező irányból, az ezer szó birodalmából közelítünk az itt látható képekhez. Amelyek korántsem akármilyen szókapcsolatok révén születtek, hanem több ezer szavas írói, költői birodalmak sajátos kisugárzásaiként. Lévén, hogy a téma adott volt: 150 éve született Gárdonyi Géza, a „láthatatlan ember”, és 100 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot a tagadhatatlan erdélyiségű, „költői költő” Jékely Zoltán, valamint sorstársa, a sajátos képzettársítás, játékosság, zeneiség, egyszóval a bravúros verselés és bravúros gondolkodás bajnoka, Weöres Sándor. Hármójuk írói termésének erőteljes képszerűsége szülte a Szó-kép társítást, azaz a Székely Géza vezette Apáczai Galéria legújabb, 44 művész 56 alkotását tartalmazó tárlatát. A kiállítás új keletű, de immár jól begyökerezett hagyományt követ. Hagyományt, amely a különböző művészeti ágak közti kapcsolatra épít. A kerek évfordulók pedig mintha egyenesen besegítenének ennek a fiatal hagyománynak a megszilárdításába. Amely főhajtás kultúránk és az egyetemes kultúra nagyjai előtt. A Szó-kép, akárcsak az előbbi Apáczai-tárlatok, egyfajta művészetközi kutatás gyakorlati bemutatójaként is értelmezhető. S ahogyan a művészetek természetes egymásmellettisége és kölcsönhatása eredményeként születtek az eddigi, Bartók, Kodály, Mozart, Debussy, Vajda Lajos, Ferenczy Károly, Szenczy Molnár Albert és a többiek ihlette képzőművészeti seregszemlék, azonképpen vált ez a jelenlegi, a szavaktól a képek felé vezető művészeti mélyfúrás is sajátosan jellegzetes, egyedi vizuális megnyilatkozássá. Amelynek egyedisége éppen a szó szoros, de átvitt értelemben is felfogható sokoldalúságában, sokszínűségében rejlik. A magyar irodalom három, egymástól különböző, de a képszerű fogalmazást egyaránt előnyben részesítő alkotója szinte tálcán kínálja a témát képzőművészeinknek. Mert ott van például az életöröm és a melankólia láthatatlan örökös csokrával a kezében a költői költő, a költő archetípusa, Jékely Zoltán – ahogyan Nemes Nagy Ágnes jellemezte ugyancsak képszerűen költőtársát. A részünkről, erdélyiek részéről talán méltatlanul kevéssé emlegetett lírikust, a nagyenyedi Bethlen Kollégium és a kolozsvári Református Kollégium egykori diákját, aki tanulmányait ugyan már Budapesten fejezte be, és ott is teljesedett ki írói, költői életműve, lélekben azonban, sőt nyelvhasználatában is mindvégig megmaradt erdélyinek. S ezt nem csak kalotaszegi regényei (Kincskeresők, Medárdus), esszéi, erőteljes színekkel szavakba festett költeményei (Őrjöngő ősz, Őszvégi intelem, Kalotaszegi elégia) tanúsítják, hanem emberi magatartása is: 1941-ben visszaköltözött Kolozsvárra és az Egyetemi Könyvtár munkatársa lett, de 1946-ban kénytelen ismét elhagyni Erdélyt. Múltba révedő, emlékeiben is saját magát, legbenső énjét kutató, elégikus hangvételű költeményei hemzsegnek a természetből ihletődött, a romantikusok erős színeivel festett, szuggesztív szóképekben, amelyek nem véletlenül találtak visszhangra képzőművészeink alkotásaiban. Itt van mindjárt Bordy Margit mély zengésű, aranyló felvillanásokban is játszó pasztellje, a sajátos műgonddal megoldott, perspektívában, szín-, forma- és gondolatvilágában egyaránt különleges mélységeket sejtető Őszi Tanácskozás. És folytathatnám Tompos Opra Ágota lendületes ecsetkezelésű, foltszerű ragyogásában pompázó meseerdejével, Pócsai András klasszikus hangvételű, színekben, harmonikus színvillanásokban gazdag Tavaszi impresszióival, Dobribán Lini Enikő vitalitástól duzzadó Zöld világával, Gedeon Zoltán élénken kavargó Szín-fóniájával, Lovász Noémi visszafogott színvilágú, töményen kifejező, konstruktív megfogalmazásaival, Nagy Tibor elégikus hangvételű Csendélet kompozíciójával, Boar Szilvia és Császár Gábor hangulatos munkáival, Essig Kacsó Klára tiszta színekbe öntött Farkas utcai Templom és iskolájával. Sőt Lőrincz Lehel míves pasztelljei, Nagy Endre sarkosan-keményen fogalmazott, de színeiben könnyedebb, megkapó Házsora és Színháza, valamint Valovits László sejtelmesen kifejező, lírai fogantatású női portréja is beleillik a Jékely-életmű hangulatába. Nem beszélve a rézkarc első számú kolozsvári mesterének, Székely Gézának a Szórvány-(templom)áról, a biztos kezű Ábrahám Jakab ugyancsak rézkarcban megjelenített Állóképéről vagy Kozma Rozália vonal összetevőinek feszültséget és harmóniát egyaránt árasztó mozgalmas világáról, a grafikus és a textiles erényeit egyesítő Remember című munkájáról. S ha van a szó és a kép sajátos összefonódásának mintapéldája, akkor az az Orbán István telitalálatnak is nevezhető, 47 művésztársam aláírása című, ötletesen míves tusrajza. A zseniális „szó-szemfényvesztő” Weöres Sándor, a szabad képzettársítások, szürreális, gyermekien mesés és filozofikusan mély költői gondolatok nagymestere. Mi sem természetesebb, mint hogy a költői és epikai műfajok legszélesebb skáláját megszólaltató életműve szintén erőteljes visszhangra találjon művészpedagógusaink körében. Érdekes módon talán nem is játékosan képszerű megfogalmazásai, ötletes szójátékon alapuló bizarr képzettársításai a legnépszerűbbek, hanem a Hamvas Béla-i tanokon alapuló, A teljesség felé törekvő, filozofikus eszmefuttatásai. Ő teremtett bennem harmóniát – vallja mesteréről a költő. Ezt a harmóniát, a lélek harmóniáját árasztja kötete is, s mintha éppen erre a harmóniakeresésre rezonálnának leginkább képzőművészeink. Alattam a föld, fölöttem az ég, bennem a létra – vallja a lírai szürrealizmus húrjait pengetve, élénken ragyogó, tiszta színeinek meggyőző beszédével Forró Ágnes. És hasonló alapállásból kiindulva vezet a földiektől az égiek felé tartó, de immár visszafogottságában és kevés beszéddel sokat mondó stílusában Gally A. Katalin, mert Weöressel együtt tudja, hogy „az igazság nem mondatokban rejlik, hanem a torzítatlan létezésben.” És tudja ezt Károly Zöld Gyöngyi is, aki az infografika nyelvén különleges eleganciával kalauzol a csillagvilágba, a várva várt találkozás felé. Ugyancsak a modern technika eszközeivel kommunikál meggyőzően Ovidiu Petca, Dobribán Emil pedig land-art munkájának képi dokumentumával lep meg. Formai megoldásaiban, sajátos felületképzésében és gondolati mélységében egyaránt izgalmasan figyelemfelkeltő munka Sipos László A szó szíve című olajképe és Csata Hermina Az értelem szeme című diptichonja. Horváth Gyöngyvér a játékosság és a filozófiai mélység határait feszegeti életszerűségével, dekorativitásával kitűnő kollográfiáiban, Farkas Melinda pedig Egy pohár bor mellett nyilvánít ötletes művészi véleményt. Koncz-Münich Judit mozgalmasan kiérlelt, egyedi látásmódról tanúskodó, figuratív kompozíciója, Koncz-Münich András játékos Vándor zenészei, Tamus István mívesen kifejező rézkarca, Miklós János látványosan nagyívű, modern művészi Üzenete, Kocsis Ildikó konstruktív jegyekkel megfogalmazott, sajátos Életútja, Veres Noémi A személyiség szétbomlása című érzékletes tusrajza, Szakáll Szilvia míves Tükör-képe, Fátyol Zoltán leheletfinom figurái, Éles Bulcsú kedvesen játékos Avantgárd lovacskája, Fazakas Tibor Keresztek című fegyelmezett vonal-szigorlatai, Fehér Csaba rapszodikusan örvénylő Moszatszigete sikerrel egészíti ki az igényes kínálatot. A képszerűség az Ady által magyar Dickensnek nevezett Gárdonyi Gézától sem idegen. Bár őt inkább regényíróként, az új népiesség, a realizmus, s a lélektani regény megtestesítőjeként tartjuk számon, a költészet felségvizeire is kimerészkedett. Impresszionizmussal rokonítható lírai termését a keresetlen egyszerűség jellemzi. „A próza fű. A vers közötte rózsa” – véli ő maga. S íme egy festőecsetre kívánkozó, rövid ízelítő ebből a rózsából: „A fáknak éjjelente préme nő, s a nap fehér folt csak a köd fölött.” Azonban kifejezetten gárdonyis mindössze talán csak Székely Géza (R)égi hídja – találó grafikai és nyelvi játék. S akkor nem szóltam még Boros György vegyes technikával készült Erupcióiról, valamint Gárdonyi Sándor figuratív linómetszetéről. A szobrászokat Hunyadi László klasszikus hangvételű, Kálvin Jánost ábrázoló plakettje, valamint Kovács Géza Hierarchia című acélkonstrukciója képviseli. S végezetül, de olyannyira nem utolsósorban, hogy akár az egész kiállításra is feltehetné a pálmát: Tudorán Klára Lívia meseszerű, fantáziadús, érzékletesen mélymeleg színekbe fogalmazott Királyi ajtók című textilkompozíciója. Elhangzott 2013. október 24-én, az Apáczai Galériában, a Szó-kép tárlat megnyitóján NÉMETH JÚLIA Szabadság (Kolozsvár) 2017. április 11.Jelek, képek, jelképekKassák Lajos, Hamvas Béla és Tamási Áron emlékét idéző képzőművészeti kiállításnak nyújt otthont 2017. március 30-tól április 30-ig az Apáczai Galéria. Az Erdélyi Magyar Művészpedagógusok Egyesülete (EMME) Székely Géza vezette kolozsvári csoportjának szervezésében megnyílt tárlaton ötvennégy művész hatvanöt alkotása tekinthető meg. „Az ember ott kezdődik, hogy teremt valamit, ami nincs. Valakinek lenni a semmiből. Nem a legkisebb, hanem a legnagyobb ellenállást keresni. Csak azt érdemes megcsinálni, ami lehetetlen.” Ezt Hamvas Béla mondta, de mondhatta volna Kassák Lajos is. És nem csak azért, mert mindketten Felvidéken látták meg a napvilágot, kerek tíz évnyi különbséggel, utóbbi 1887 március 21-én, Érsekújváron, előbbi 1897 március 23-án Eperjesen. Sőt mondhatta volna az ugyancsak 120 évvel ezelőtt, a székelyföldi Farkaslakán született Tamási Áron is. Hiszen nem csak teremtettek ők mindhárman, hanem megvalósították a majdhogynem lehetetlent is: merőben más, merőben új világot teremtettek irodalomban, művészetben, s a gondolkodás tudományában. Tették pedig ezt nem csekély ellenállásba ütközve, de mindvégig egyenes gerinccel és feltartott fejjel. Kassák a lakatosinasból lett világ-járt européer költő, író, lapszerkesztő, képzőművész, a magyar szabadvers megteremtője, az avantgárd élharcosa, az absztrakt festészet hazai úttörője és világviszonylatban is fontos képviselője valamennyi izmusba belekóstolt, hogy aztán aktivizmus néven a sajátját is megalkossa. Olyan kimagasló személyisége ő kultúránknak, akiről Illyés Gyula se többet se kevesebbet nem állított mint azt, hogy „ahol ő ült és beszélt ott mindig Európa közepe volt”. Való igaz. Képarchitektúrája mai napig újszerűen hat, a konstruktivizmus századunkban is virágkorát éli. Emberi nagyságával, meg nem vesztegethető jellemével kapcsolatban pedig Vészi Endre úgy vélte: „magatartásával is tanít” . Megállapítását Lengyel Balázs is alátámasztja, aki szerint „Kassáknak magatartása a remekműve”. Amit pedig Hamvas Béla tett a 20. századi magyar kultúrában, a hagyomány és az avantgárd együttese terén az nem csupán Forradalom a művészetben hogy az ő szavaival éljek, hanem forradalom a gondolkodásban és forradalom az emberi tartásban, magatartásban és kitartásban. Egyszóval hamvasizmus. Amely megkerülhetetlenné vált a hatvanas, hetvenes évek új avantgardista irodalmi művészeti törekvéseiben, hogy aztán alkotója egyenesen kultuszszeméllyé avanzsáljon és a mai napig befolyásolja a közgondolkodást. A hite és meggyőződése valamint Lukács Györggyel folytatott polémiája következtében annak idején háttérbe szorított író, filozófus, esztéta könyvtárosi állását elveszítve kertészként és raktárosként alkotta meg hatalmas és komplex életművét, „az ébresztő elemek folyamatos sorát”, állította fel saját életét is meghatározó sorsképleteit. Hérakleitosszal, Buddhával, Lao-Ce-vel, Shakespeare-rel gondolatközösséget vállalva nem véletlenül vallotta, hogy „az ember sorsa jelleme”. Ez a jellem pedig, mármint az övé, nem ismert megalkuvást. Akkor sem, amikor a háborúban élete kockáztatásával mentette meg a felügyeletére bízott zsidó munkaszolgálatosokat és akkor sem, amikor a mellőzést vállalva következetesen kitartott a rendszernek nem tetsző elvei mellett. Tamásival kapcsolatban pedig engedtessék meg egy személyes vallomás. A nyugati határszélen születtem, a Székelyföld egyfajta Antarktisz volt számomra, ahol sohasem jártam, de tizenéves fejjel belebotlottam Ábel rengetegébe, ami valósággal elnyelt. Olyannyira, hogy Tamási és székelység imádatomat osztálytársaimra is rákényszerítve, a tanórák szünetében, egyfajta, akkor még ismeretlen olvasásmaraton keretében, lassacskán az egész regényt felolvastam. Lányosztály voltunk, íróba, Ábelbe, vadonba, mindannyian beleszerelmesedtünk. Hogy aztán később megtudjam: 1956 szeptemberében Tamási Kolozsváron járt és a bolyaisoknak tartott előadásában már éreztette a forradalom előszelét. Irigyeltem is érte a bolyaisokat: a személyes találkozásért és a hallottakért. Nekem már csak a Babes-Bolyaiból jutott. De szerencsére abból is, amit ez a 20. századi rousseau-ista – ahogyan Hegedűs Géza nevezte Tamásit –, novelláiban, regényeiben lelke mélyéből fakadó őszinteséggel, folklorisztikus mélységgel, hamisítatlan székely humorral és esetenként romantikába hajló sajátos mondatfűzéssel tudomásunkra hozott. S amiért egyszersmind a magyar irodalom élvonalába került. S akkor most lássuk hogyan is hatottak jeleikkel, képeikkel, jelképeikkel, írásaikkal ezek a peremvidéki, de a magyar szellemi életben központi szerepet betöltő, még a 19. században született személyiségek a 21. század képzőművészeire, művészpedagógusainkra. Itt van mindjárt a kiállítás egyik kiemelkedő alkotása, Hunyadi László Tamási-plakettje. A szobrász személyesen is ismerhette az írót, sőt , annak idején, képzőművészetis diákként akár halhatta is 56-os kolozsvári beszédét. S ugyancsak Tamási Áront idézi Matei Lászlónak az író gyerekkori élményeit felelevenítő, Bölcső és bagoly című, regényes életrajzából ihletődött, azonos címet viselő digitális grafikája valamint Simon Zsolt Emlék a rengetegből című míves triptichonja. Egyébiránt a modern technikával készült alkotások egyre nagyobb teret kapnak az EMME-tárlatokon. Közülük is kiemelkedik Petca Ovidiunak visszafogottan nemes eleganciájú, mély értelmű, Hamvas Béla filozófiáját eszünkbe juttató Ellenbenyomások XXX. című munkája, valamint Haász Ágnes Labirintusa és Mira Marincas Diptichonja. Mint általában, most is könnyed játékossággal fűszerezett drámaiság jellemzi Forró Ágnes pasztelljét. A hamvasi kettősségből eredeztethető, sírva nevető, nevettető bohóc tematikája már önmagában is megköveteli a hasonló interpretációt, amit a művész egyedi stílusjegyei hitelesítenek. Immár markánsabb vonalvezetésű, állandó jelzőinek köszönhetően akár játékosnak is mondható, de szintén drámaiságba torkolló munka Sipos László Noé bárkája a galambbal című, élénk színvilágú, megkapó olajképe. Gally A. Katalin Mozart-muzsikát idéző Lacrimosója gyönyörködtet és meditálásra késztet akárcsak Fátyol Zoltán Két figurája és Kozma Rozália Görög illúziója. Hamvas Béla szellemujját vélem felfedezni Starmüller Katalin aranyba öntött Egő csipkebokrában és ugyancsak Hamvas ihletésű Koncz-Münich Judit In vino veritas című olajképe. Kőmíves Andor két kis műremekét, az Újrahasznosított történet címűeket pedig az absztrakt festészet gyöngyszemeiként értékelhetjük. Máthé László Emlék című olajképe viszonylag kis mérete ellenére is egyfajta monumentalitást sugall olyannyira, hogy visszafogott színvilága dacára is kiugrik, felhívja magára a figyelmet. Tompos Opra Ágota égő vörösbe fogalmazott Jel- és képörvénye viszont éppen tekintet csalogató színeivel és dinamikus formaritmusával hat erőteljesen, akárcsak Szabó Attila Táj-képe és ifj. Starmüller Géza Túlsó című munkája. Elegáns tálalásban tekinthetjük meg M. Lovász Noémi Gulágot idéző, formailag és színvilágában is találó Jelképeit, Nagy Endre kollázsait valamint Nagy Tibor és Suciu Katalin Mária Hamvas Béla-képi átiratait. És érdemes elidőzni Adorján Ilona pasztellje, Essig Kacsó Klára akvarellje valamint Balló Andrea és Breznay András olajképei előtt. A csilingelő hegyi források tisztaságát juttatja eszünkbe Tudorán Klára míves textilkollázsa s a földtörténet patinás világát fogalmazza kerámiába Koncz-Münich András. Most sem hiányoznak a tárlatról szeretett, idős mestereinknek Gedeon Zoltánnak és Pócsai Andrásnak a munkái, valamint az EMME-tárlatok állandó résztvevőinek Ábrahám Jakabnak, Ábrahám Imolának, Boár Szilviának, Boros Györgynek, Drozsnyik Istvánnak, Durucskó Zsoltnak, Éles Bulcsúnak, Kentelki Gábornak, Keszthelyi Györgynek, Kovács Gézának, Molnár Imrének, Siska Szabó Hajnalnak, Subicz Istvánnak, Vincze Lászlónak, Vízi Katalinnak az alkotásai. És örömmel fedeztem új neveket a kiállítók között, mások mellett Sepsi Józsefét, Simonfi Timeáét, Horváth Leventéét. Amit pedig Székely Gézának köszönhetünk, az nem csupán a kiállítás ötlete és fáradtságos munkával járó megszervezése, hanem az a tökéletes kassáki adaptáció is, amellyel monotípiában és fölöttébb igényes rézkarcban adózott a magyar avantgárd megteremtője emlékének. Kassák szellemiségében rajzolta meg Én-képét és fogalmazta meg az újjászületés, az öröklét szimbólumát Főnix énem című munkájában, amellyel joggal teszi fel a pálmát a jelenlegi EMME-tárlatra. Németh Júlia Elhangzott 2017. március 30-án, az Apáczai Galériában, a Jel-kép című kiállítás megnyitóján. Szabadság (Kolozsvár) lapozás: 1-21
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
